Bizony, ide is eljutottunk, de azért ne ringassuk magunkat álmokba, megmaradunk a tengeren túlon. Nem jön át Európába a kis drága, hogy úgy rendesen jól megbasszák végre. Tingli-tanglizik egyet, amiben az a csúcs, hogy kettő farok van a fenéklyukában.
Olyan ez mint nekem Amsterdam, (vagy helyettesítsd be kedvenc városod) után hazajönni és itt élni az életemet tovább. Egy európai jelenet után megnézni egy amerikait, már olyan "pppfff", vagy olyan "jjja, megdugták, ok". Hiába van itt négerek gyülekezete, vagy éveken át várt análozás után most dupla análozás. Ez persze nem mindenképp a csodás Riley Reid hibája, hiszen ő szerintem mindent megtesz, csak lehet az én izlésem alakítódott át a mindent kibaszottul látni akarok-ra. Olyan ez, mint manapság megnézni egy Kovi jelenetet, a nosztalgia mellett, más beindító tényező már nem nagyon van, ha választani lehetne, hogy Michelle Wildot egy Kovi szettben akarom újra látni, vagy egy Rocco Castingon, netalán egy Legalporno baszáson, akkor naná, hogy az utóbbiakat választanám.
A filmet a Jules Jordan hozta, akik gyakran csinálják, hogy egy csajjal eladnak egy egész filmet, Riley a főszereplő, a srácok változnak, két jelenet alatt. Először fehérek, majd négerek kúrják meg az isteni testét. Az az igazán csalódás, hogy a két fasz egyszerre történő összesimulásán kívül nem nagyon látunk újdonságot.
Pedig a jelenet nem rossz ám ! A 26 éves szépség mindent megtesz a sikerért. Szépen nyálasan szop le minden egyes faszt és aztán intenzív DP-t kap. Ami klassz a jelenetben, hogy pinán is basszák, amit manapság elég ritkán látok ... Szóval széjjel lesz kúrva a kis rózsaszín pinácskája alaposan, mellette a seggébe is kap, de csak úgy "félfaszig". A dupla análozás csak bohóckodásnak és csinnadrattának van benne a szettben. A végén lévő arcbagecizés viszont olyan rohadt jó, hogy olyan sajna alig - inkább nem is - láthatunk itt a Legalpornon. Nézzétek csak videóban is, ahogy csorog mindenhonnan az arcáról a geci. Hihetetlen jó a csaj ! És a srácoknak is dícséret, mert végre nem egy cseppnyi adagot adnak ennek a szépséges arcnak.
A második jelenet ugyanez, csak négerekkel. Ha olvassátok a blogot, tudjátok, hogy semmibe sem nézem ezeket a szetteket, a plottyadt nagy farkukkal, és a picike adag spermájukkal együtt. Rileynak sok sok négeres jelenete van és ezt csak a pénz miatt tudom nála elfogadni. Az Interracial jelenetek még a legfizetőbbek máig is. A ruhája a kontraszt miatt fehér, és a harisnyája is az. Itt már nem próbálkoznak a dupla anállal, de gape-et azt itt sem kapunk egy szálat sem. Pedig szerintem képes lenne rá a drága, azért egy 40 percnyi análozás után nincs az aki ne tágulna ki. A végén lévő spriccelésnek elnevezett bohóckodást meg hagyjuk is - hogy kerülhetett ez egy lemezre az előző jelenet sperma-zuhanyával ?
Végeredményben azért nem olyan nagy csalódás a film, mint azt a bevezetőben írtam, de jó az irány amin a kicsi elindult, jja és még ott van a Birthday jelenete is, ahol ugyancsak tolja az anált.