Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Napi hírek a pornó és az erotika világából

Pornolover blog

Pornolover blog

Óó azok a nyolcvanas évek !

2015. október 12. - pornolover

Rocco 23 évesen 1987-ben kezdett el pornózni, azóta kis szünetekkel a mai napig aktív (51 éves jelenleg). Ebből az időkből természetesen csak VHS felvételek maradtak meg, na és sokaknak a külföldről hozott másolt BASF videókazetták, amit a fater zoknis fiókjának az alján találtunk, vagy a videó kölcsönzőből vehettünk ki.

rocco20siffredi.jpg

Ebből az időből igen kevesen maradtak társak, akik a mai napig aktívak lennének. Az öreg John Stagliano, már '90-ben ott volt, meg a Christoph Clark és persze Tom Byron is. A lányok közül szinte mindenki eltűnt azóta, és még sok "Unknown girl" szerepelt a filmekben, akik mondjuk beugrottak egy jelenetre, ahol szájba pisilték őket és úgy gondolták ez mégsem inkább nekik való dolog lesz. Meg hát a lányoknál gyakrabban rotálódnak, míg a férfiakánál sokszor egy életre szól, ha jól csinálják.

Rocco már ekkor benne volt az extrémben, szerepel egy pár Maximum Perversum filmben, ami címe alapján hát gondolhatjátok ... nna nem kell semmi durvára gondolni, csak egy kis pisi és anál öklözés volt akkoriban a perverz.

Teljes filmként a kíváncsiaknak az Xhamsteren:

 A Marc Dorcel stuidos is akítv volt már ebben az időben, oda is bedolgozgatott, és a legendás egy millió dolláros lábú Porsche Lynnt is megbaszta, aki már ekkor az egyik legfelkapottabb csaj volt. Egyébként egyidősek kb.

Fura, hogy a neves cseh hölgy Dolly Buster csak egyszer forgatott vele, talán ő volt annak idején a legnagyobb név a szilikonos óriási csöcsei miatt. Még ekkor nem volt olyan nagy sztár a kis kezdő gyerek, hogy betegyék mellé a cseh csöcsös csajt. Itt az egyetlen közös filmük a Club Style:

Igen nehéz aktív csajt keresni ezekből az évekből, és a filmek is azóta feledésbe merültek. Fura Rocco-t látni huszonéves gyerekként, de már ekkor felismerhetőek a sajátosságok. 

Lépjünk is túl ezen és jöjjön a boldog kilencvenes évek, aminek több napos is szentelhetünk, annyi minden történt az olasz csődör életében.

A bejegyzés trackback címe:

https://pornolover.blog.hu/api/trackback/id/tr467960274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIG-31 2015.10.12. 16:11:58

Azért akad még aktív csaj, ill. mára már hölgy, pl: Debi Diamond (83-tól) együtt is szerepeltek párszor, mai napig jól néz ki, sőt nekem most jobban tetszik, a pornó nagyasszonya Nina Hartley. Hirtelen mást én se tudok aki a 80-as években már nyomta és még most is, jó nyilván nem napi rendszerességgel, de aktívnak tekinthető.
Ilyen régebbi sztárokról is csinálhatnál egy összeállítást, hogy kik vannak olyanok akik a 80-as 90-es években már nyomták és még most is, kis életrajz plusz akkor és most képekkel megspékelve.

Rotten77 2015.10.13. 13:10:24

@MIG-31: Debi Diamondot adom én is! ;)

pornolover · http://pornolover.blog.hu 2015.10.14. 08:59:41

Egyszerűen nem jutok oda, hogy posztot írjak, a Rocco hét Rocco hónapra nyúlik ...

MIG-31 2015.10.14. 17:43:21

@Rotten77: Ugye! :) Jóféle :) Egy gangbang filmben akadtam rá, amiben 5 vagy 6 faszi nyomja meg, de úgy rendesen, szendvicsben, duplaanálba sőt még TP-be is:) Ez a kedvencem tőle, a címe: Dirty Rotten Mother Fuckers 3, és a faszik pontosan hatan vannak.

MIG-31 2015.10.14. 17:57:36

@curthun: Hello! Ajánlom figyelmedbe Kayla Green facebook profilját.
www.facebook.com/KaylaGreenOfficial?fref=ts

Épp a napokban határozta el hogy mellplasztikát csináltat (amire szerintem nincs rászorulva, de ő tudja, biztos nagyobbat szeretne), már orvossal is konzultált.
Szerintem ő nagyobb eséllyel ad interjút, ha megkeresed. Felvezeted neki rendesen hogy ki vagy, mi célból keresed. Sőt, több apropót, lehetőséget is felvezethetnél neki:
-holnap ér véget egy DDF szavazás, amin ő is indult, sajna csak második lesz úgy néz ki. A link elérhető az adatlapján is.
-orosz pornósztárokról csinálsz egy összeállítást/tematikus hetet. (ami önmagában is jó ötlet).
-hazánkban élő külföldi pornósokról csinálsz összeállítást.

A hölgy egyébként gyönyörű, orosz, és nem mellesleg kis hazánkban él, magyarul is tud. Magam is váltottam vele pár rövid üzenetet, de személyesen nem ismerem. (Az üzimet akár törölheted is innen) Egy rendes próbát szerintem megér. Próbáld meg!

Rotten77 2015.10.15. 09:52:38

@MIG-31: Én is abban filmben láttam először, szerelem volt első látásra. :)

Rotten77 2015.10.15. 09:58:44

@MIG-31: A mellplasztika soha nem baj csak nagyobbítson ne kicsinyítsen. :P

DDF-en gyorsan szavaztam még én is minden kategóriában. :D

MIG-31 2015.10.15. 18:01:30

@Rotten77: :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :)
Mivel like gomb nincs az oldalon!
Oké hogy nagyobbítson, de remélem azért nem csináltat túl nagy labdacsöcsöket, szóval esztétikus maradjon az a lényeg, meg hogy ő jól érezze magát velük.

MIG-31 2015.10.15. 18:02:03

@curthun: Remélem sikerrel jársz!

Rotten77 2015.10.16. 09:53:52

@MIG-31: De-de kellenek a labdacsöcsök. Egyébként tök fura volt így leírva látni mástól, azt hittem ezt csak én használom így :D

Jó lenne végre egy bevállalós szőke irgalatlan dudákkal, mert oké hogy egyre több szöszi plasztikbaba vállalja be az anált, de egyik se csinálja úgy mint Tori Lane vagy Bonnie Rotten...sajnos.

MIG-31 2015.10.16. 18:59:15

@Rotten77: most ez jött a számra, akarom mondani a billentyűzetemre :) amúgy biztos használom máskor is :)

Igen a feneketlen segglyukú Tory Lane, és Bonnie Rotten, mondjuk egyikük se szőke (tudom, nem a szőkeségük miatt hoztad fel őket példának). Tory-nak csöcsei azért vannak, de nem olyan orbitálisak, a testéhez képest meg főleg nem, meg amúgy se.

Briana Banks volt még nagyon jó, ő is elég keményen nyomta, ő szőke is volt, szilikonmellű is. Ma már sajna nemigazán szerepel, és így visszanézve már nem is tűnnek annyira keménynek az akciói. Hiába na, 99-2000 óta eltelt 15 év, ami nem kis idő, és szerencsére a feltörekvő fiatalok sem finnyásak. Azt hiszem mondhatjuk hogy mindhármuknak igazán egyedi stílusa volt, mondjuk nekem hármuk közül Tory volt a legleg, persze a másik 2 is abszolút kedvenc, de ha a háromból kéne választani egyet, akkor Tory!

Kemény análozóból azért szerencsére van utánpótlás, persze nem mind labdacsöcsű szőke: itt van mindjárt Adriana Chechik, Carter Cruise, Megan Rain, vagy Mischa Cross. Meg még sok gyönyörűség, de kapásból ők jutottak eszembe akik igazán keményen tolják. Őket mennyire ismered, mi a meglátásod róluk? akár privátba is írhatod.

Rotten77 2015.10.19. 09:46:32

@MIG-31: Nincs elérhetőségem hozzád, úgyhogy itt:

Ahogy te is írtad Briana egy korszakkal korábban tevénykedett és bár nagyon kedvelem, ő miatta kezdtem pornót nézni, azt el kell ismerni hogy nem mérhető az anál teljesítménye az általad említett színésznőkhöz. Másvolt még akkor a szakma.

Adriana Checik gyönyörű, Carter Cruise szintúgy Megan Rain és Misha Cross már nálam egy kategóriával lejebb csúszik szépségben.

Viszont számomra indifferens a munkásságuk, mert mint már korábban is írtam számomra a hardcore pornónak elengedhetetlen része a nő kinézete is; nem tudok élvezni egy filmet amiben egy olyan nőt vegzálnak aki úgy néz ki -túlzással persze- mint a szomszéd lány. Most lehet nagyképű leszek, de az ilyeb a csajokat egy hétvégi buliba én is felszedem.

Nekem kell az hogy el tudjak vonatkoztatni a valóságtól gigantikus labdacsöcsöket, felfújt szájakat, méteres műszempillákat és körmöket akarok látni. Trancsírozzák szét a nőt minnél keményebben, kapja meg ha már így néz ki. :) Olyat akarok látni egy filmben amit az életben nem vagy csak ritkán kapok meg.

Az évek során annyit "finomodott" az "ízlésem" hogy mára ezek a dolgok izgatnak a legjobban; minnél jobban megcsinált cicababákat minnél szexibb ruciban minnél jobban popóba tölteni.

Nagyjából ennyi. :D

MIG-31 2015.10.19. 12:12:27

@Rotten77: Hello! Elvileg már van:)
Nekem is sokat nyomott a latba Briana Banks! Nem ő volt az első akit filmen láttam, nemtudom ki volt az, de Briana volt az aki igazán megfogott, a "konyhás" jelenetével arra emlékszem.

Értem amit írsz, és nagyjából nekem is hasonló a véleményem. Nekem is kell valami plusz a filmekbe. Az igazán jó az amikor a nő is szép, van benne valami megnyerő (ami sokminden lehet, nemcsak a labdacsöcsök, szép arc, láb, akármi, csak fogjon meg) és az akciója se átlagos. Tehát valami plusz mindenképpen kell. Külsőre én már elszakadtam a kezdeti "típusomtól" (a magas szőke vékony szilikonmellűektől, mint BB is volt). Most pl. Megan Rain is szép, és a munkássága is bejön, míg Misha Cross-nak inkább csak a munkássága.

Egyébként majdnem mindent szeretek ami extrém, haj, méteres szempilla, erős smink, hegyes megcsinált műkörmök, magassarkú, csizma, platformcipő, bőr, lakkruhák, stb....és az akciók is, DP, DAP, TP, gangbang, extrém anál játékok.
süti beállítások módosítása